Írásbeli német érettségi – hallott szöveg értése

Német írásbeli érettségi – mire figyelj a hallott szöveg értésénél

hallott szöveg értése

Német érettségi, hallott szöveg értése

A német érettségin a hallott szöveg értése két vagy három szöveget tartalmaz a hozzájuk kapcsolódó feladatokkal. Kb. 30 perc áll rendelkezésre ehhez a vizsgarészhez, melynek során a szövegeket kétszer lehet meghallgatni.

  • Két helyen is megismerheted a feladatot. Bár szóban is elhangzik a felvételen, a lapon is ott van, olvasd el alaposan, van rá időd! Fontos, hogy minden információra odafigyelj, mert ilyesmit is tartalmazhat pl.: „Eine Aussage kann zu mehreren Personen passen.” A feladatkiírásból már profitálhatsz, mert a feladat típusán kívül tartalmazza a szöveg témáját is, tehát már nem nulla információval vágsz neki a meghallgatásának. Tehát az általános tájékoztatón túl kezdődik a három feladat, azokat is tanulmányozd át!
  • Akkor töltsd ki a feladatot, miközben másodszor hallgatod a szöveget! Ne felejtsd el, hogy nincs rá mód, hogy többször is meghallgasd!
  • Ennél a vizsgarésznél nem lehet szótárt használni.
  • A feladat során hiányos szövegeket kell kitölteni (Lückentest), tehát többnyire nem egész mondatos választ várnak. Fontos, hogy a kérdéseknek megfelelő információkat ki tudd hallani a szövegből.
  • Segítségképpen minden feladat elején megadnak egy példát, amit 0-val jelölnek.
  • Mivel ez a vizsgarész kifejezetten a beszédértést célozza, a javításkor a nyelvtani és helyesírási hibákat nem veszik figyelembe.
  • A nyitott kérdéseknél, tehát ahol nem a lehetséges válaszok közül kell választani vagy igaz-hamis válaszokat megállapítani, hanem sajátmagadtól beírni a választ, ott minden rokon értelmű verzió elfogadható, nem csak az, ami a szövegben eredetileg szerepel.
  • Mint a német érettséginél minden egyes vizsgarészre, javaslom, hogy erre is készülj fel alaposan! Itt találsz mintafeladatokat hozzá: oktatas.hu. Ez itt a 2015-ös: http://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/feladatsorok/kozepszint_2015osz/kozep_7nap.
  • Ha úgy érzed, hogy a tanárod nem készít fel elég alaposan, gyakoroljatok párban vagy csoportokban!
  • Hamarosan nálam is lehet a német érettségire gyakorolni!

Ha úgy gondolod, másnak is hasznos lehet ez a bejegyzés, kérlek, oszd meg Facebook-on! Köszönöm 🙂

Oszd meg másokkal is!

Shares

0 hozzászólás

Trackbacks/Pingbacks

  1. Német érettségi levélírás – mire figyelj? - Némettanulás Ágival - német nyelvtanulás kezdőknek - […] A német írásbeli érettségi másik része a hallott szöveg értéséről szól, itt tudsz róla olvasni: Hallott szöveg értése, német…
  2. Szóbeli német érettségi - Némettanulás Ágival - német nyelvtanulás kezdőknek - […] a múltkor a német írásbeli érettségi íráskészséget célzó vizsgarészére (és itt is), most a német szóbeli érettségire szedtem össze…

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ismerj meg 15 ütős, szuperhatékony nyelvtanulási módszert!

Email*
Hogyan szólíthatlak?*

Kezdőknek szóló németkönyvek

Ha könyvből szeretnél németül tanulni, ezek közül válogathatsz:

(Hueber:)Themen neu 1.

 

(Hueber:) Schritte plus 1.,2.

 

(Pons:) Képes szótár német-magyar

 

Maros Judit: Start! Neu – Német 1

 

Maklári Tamás: Lazán németül I., II., III.

 

Studio21 A1-B1

Kotkoda konyhája – csirkemell receptek

csirkemell receptek